Miért húzza az időt Bajnai?

 2013.04.25. 16:13

Az előző bejegyzésemben említett okok miatt, Bajnainak érdeke lehet nyárra vagy kora őszre kitolni a megállapodást az MSZP-vel. De miért is jó ez?

Mivel egy frissen szerveződő pártról beszélünk, ezért minden hét és hónap rengeteg időt jelent a párt országos kiépítésének menetében. (alapszervezetek alapítása, alkalmas megyei vezetők és egyéni jelöltek megtalálása) Kétségtelen, hogy ezen a téren a következő 4-6 hónapban hatalmasat léphetnek előre, ezzel is erősítve későbbi tárgyalási pozíciójukat. Egyértelmű, hogy ezt mindennél fontosabbnak tartják. Ezen véleményüket tükrözi, hogy tapasztalt amerikai szakemberekre bízták ezt a munkát.

Az E14 által a napokban bejelentett országjárás - amely során 80 városba látogatnak el, bár Bajnai Gordon csak 13-ban tart beszédet – is jól illeszkedik abba a folyamatba, amely a párt kiépítettségét segíti elő. Továbbá jól szolgálja a párt és a program népszerűsítését és segíti felmérni vidéki támogatottságukat.

Ez az időhúzó taktika kifejezetten előnyös lehet számukra. Az MSZP nem hiába sürgetné a mielőbbi megegyezést, hiszen a közvélemény-kutatási eredmények is azt igazolják, hogy jelenleg nyeregben érezhetnék magukat az E14-PM-el folytatott tárgyalások során. Bajnaiéknak viszont sok veszíteni valójuk már nincsen, jelentős mértékben nem csökkenthet már a támogatottságuk, hiszen 7%-ról nagyon lejjebb már nincs.

Az országjárás folyamán felmérhetővé válik, hogy milyen népszerűségnek örvendene egy esetleges MSZP-vel kötött szövetség. Amennyiben ez túlzott ellenállásba ütközne az Együtt támogatóinak körében, könnyen életbe léphet az általam vizionált egyik lehetséges forgatókönyv, mely szerint 2014-ben önállóan mérettetik meg magukat és a 2018-as választásokon már az ellenzék vezető erejévé válva próbálnának meg összefogásra szólítani.

Ugye nem mindegy, hogy én alkuszom meg vagy velem alkusznak meg.

Címkék: politika közélet E14

Egy évvel a választások előtt

 2013.04.19. 15:42

2013 januárjában kétség kívül elkezdődött a választási kampány. Ennek egy sarkalatos pontja az idén bekövetkezett rezsicsökkentés lehet. Az Ipsos napokban közzétett felmérése már azt mutatja, hogy a rezsicsökkentés okozta, szavazókra gyakorolt kedvező hatások eltűnni látszanak. Szerintem mindez azonban csak ideiglenes folyamat lehet, már csak azért is, mert könnyen előfordulhat, hogy további árcsökkenéseknek nézünk elébe. Nem szabad elfelejteni, hogy a választási kampány további részében ez meglehetősen erős ütőkártya lesz a kormány kezében.

 

Azonban egyetlen jól megválasztott kampányfogás, politikai üzenet vagy kormányzati döntés, aligha döntheti el ennyire előre a választások végső győztesének kilétét. Egyre inkább uralja a közbeszédet az a kérdés, hogy „Megverhető-e a Fidesz 2014-ben?”. Természetesen 1 évvel a választások előtt erre felelősségteljes és biztos választ nem lehet adni, de a folyamatokat figyelve sejtéseink lehetnek. Egyelőre több a kérdés 2014-gyel kapcsolatban, mint a válasz. Lesz-e baloldali szövetség, lesz-e közös miniszterelnök-jelölt? Ha valami, akkor ez döntő szempont lehet az urnák elé járulók számára. Az egyik oldalon vannak belső hatalmi harcoktól leterhelt baloldali pártok, a másikon egy cselekvőkész, az elképzeléseiért bármilyen konfliktust felvállaló kormány, amely már most jó előre betárazza fegyverarzenálját a kampány későbbi részére.

 

Talán a lemaradásukat érzékelve tette közzé felhívását Bajnai Gordon az MSZP-E14 összefogására. Eddig úgy gondoltam, hogy Bajnaiéknak nem feltétlenül érdekük a mielőbbi kormányváltás és ezt a véleményemet továbbra is tartani kívánom. Ugyanis, ha nem sikerül megfelelő pozíciókat kialkudni maguknak az MSZP-vel szemben, a jelöltállítás során, az rövidtávon, akár már a következő választások alkalmával könnyen a vesztüket okozhatná. Amennyiben hosszú távú politikai céljaik vannak, talán kézenfekvőbb lenne önállóan megmérettetni magukat és 2018-ban megcélozni a kormányváltást, amelynek már parlamenti tapasztalatokkal rendelkező, több ismert arcot felvonultatni tudó, kiépített infrastruktúrával rendelkező pártként futhatnának neki. Ehhez persze biztosnak kell lenniük abban, hogy 2014-ben átlépik a bejutási küszöböt. Kockázatos terv, de beválhat.

Címkék: politika közélet választás

Első bejegyzés

 2013.04.19. 14:57

Minden olvasónak jó szórakozást kívánok.